Csak eljött ez a pillanat is

Sziasztok!

Nem tudom, hogy egyáltalán maradt-e még valaki itt, megérdemelném, ha nem. Rengeteg idő telt el azóta, mióta utoljára írtam. Nagyon nagyon sajnálom!!!
Nem mentegetőzök, meg ilyenek, csak annyi, hogy nagyon nem volt szép tőlem.
De igyekeztem, és most már addig nem nyugodtam, míg be nem fejeztem a történetet, hiszen Naték megérdemeltek ennyit.

Ha olvastok még, jó olvasást kívánok!!! :)

Az első kritika az oldalról

Molly Hedwig volt olyan rendes, és időt szakított arra, hogy értékelje és véleményezze a blogot. Nagyon köszönöm neki a munkáját, és mindazt, amit leírt az oldalról. 
A kritika: 

Az oldal kinézete:
A fejléc iszonyatosan tetszik. Főleg az a láng a háttérben. Nagyon jó ötlet volt. Na meg azok a tűzkarikák is. Középen a főszereplő képe pedig csak hab a tortán úgymond:D Ami másodjára a tekintetembe ütközött, az a háttér. Roppantul tetszik és pontosan illik a történethez. Főleg úgy, hogy a fejlécen is látható az a csillag.
A menüpontokkal nincs gond. Jó ötletnek tartom, hogy létrehoztál egy olyan menüt, ahol megmagyarázod az idegen szavak jelentését. Legalább így nem kell azon törnünk a fejünket, hogy mi, mit jelent.
A színek tökéletesen passzolnak. Mindig is tetszett a fekete-sárga összeállítás. És mivel a régi tánccsapatom színe is ez volt, ezért amikor az oldalra benéztem, máris imádtam.
Az oldalmenükkel sincs gond. A zenelejátszónak szintén örültem, mert én is szeretem a zenét. Ráadásul szerintem sokunk így van ezzel.
Amit kiemelnék, azok a szereplők képei. Különlegesen vannak megszerkesztve, és ami a legjobban tetszik benne, hogy van tükörkép. Továbbá a keret is sárga, ami ugyanúgy odaillik.
Jól bánsz a színekkel és maga az egész blog teljesen összeszedett.
Helyesírás, írói stílus:
A helyesírás teljesen jó. Nem találtam hibát. De itt is kiemelnék valamit. Meglepődtem, amikor megláttam, hogy a jelenben írod. Ezt úgy értem, hogy az érzéseket és a gondolatokat nem múltban fejezed ki, hanem a jelenben. Nagyon csodállak érte. Ritkán találunk ilyen írót. Egyébként a stílus is abszolút jó. Át lehet érezni a szereplő érzéseit, és teljesen bele lehet élni magunkat az ő bőrébe.
Ilyet még egyik blognál sem tapasztaltam, de el kell mondanom, hogy a te írásaidhoz sem kép, sem zene, semmi nem kell. Mert tökéletesen el lehet képzelni a szituációkat. Mások segítik az olvasóiknak elképzelni azt, ami az ő fejükben van, de neked erre nincs szükséged.
Viszonyulás az olvasókhoz:
Én már régóta követem a blogjaidat, ezért könnyebb erről írnom. Első perctől fogva nekem szimpatikus voltál. Mindenre válaszolsz, és akármivel állhatunk eléd, te mindig segítesz. Egy rossz szavam nincs rád, komolyan. Sőt, azt is megkockáztatom, hogy számomra te vagy az egyik legkedvesebb író, akit ismerek. Tehetséges vagy, ez nem is vitás. Végig követtem a „New life with a wolf” történetedet, és azt is imádtam. Bár a mostaniban kicsit lemaradtam, de pótolni fogom magam, ahogy tudom:)
10/10